A szorongással való megküzdésben és a szorongás csökkentésében különböző utakat járunk be. Van, hogy a fejünkben megjelenő gondolatok szabályozásával, formálásával próbáljuk oldani a bennünk keletkezett feszültséget. Van, hogy belemenekülünk egy tevékenységbe - legyen az munka, takarítás -, amelyben való teljesítési akarat kellően le tudja halkítani a bénító gondolatokat. És van, hogy inkább teljesen elkerüljük azokat a helyzeteket, amelyekben a szorongás erősödik és jellemzően felbukkan. Mindezek az utak azonban egyet jelentenek - az önmagunktól való elszakadás újraélését. A szorongás megszűnésének megoldása bennünk van, nekünk csak hagynunk kell kibontakozni azáltal, hogy megpróbáljuk megérteni, miért van ott.
A következőkben a szorongást próbáljuk majd megérteni és azt, hogyan tudunk magunknak segíteni. Mert képesek vagyunk rá.
Kis t, nagy T - a trauma fogalma
Először fontosnak tartom tisztázni a trauma fogalmát. Amikor meghalljuk ezt a fogalmat elsőre mindenki olyan eseményre gondol, mint a bántalmazás, haláleset vagy halál közeli élmény. Amikor az életünk és fizikai létünk van fenyegetettségben, azt nevezzük nagy T-s Traumának.
Azonban az életünk során számtalan olyan tapasztalatot élhetünk át, amelyek bár közvetlenül nem veszélyeztetik az életünket, azonban legfontosabb elsődleges szükségleteinket fenyegetik, amelyek a kapcsolódás, és a feltétel nélküli szeretet és elfogadás. Ezek azok a helyzetek, amikor gyermekként az érzelmeinket nem volt lehetőségünk megosztani a számunkra fontos személyekkel, nem voltak elérhetők érzelmileg, nem tudtunk kapcsolódni, nem kaptunk figyelmet vagy megértést, és így egyedül maradtunk azok feldolgozásával. Mivel ezek az érzelmek sokszor fájdalmasak, érthetetlenek és nehezek voltak számunkra, így tudatunk önmagunk védelme érdekében ezeket az élményeket a testünkben és a tudatalattinkban tárolta el. Így sokszor tudatos szinten vagy nem is emlékszünk ezekre a helyzetekre, vagy az élményről leválasztódik az érzelmi rész, és lecsupaszítva, csak az emlék marad meg a hozzá tartozó érzelmi töltés nélkül.
A test emlékezete
A szorongás megélése valójában először a testünkben megjelenő érzetekkel kezdődik. Gyorsan kezd kalapálni a szívünk, levegőért kapkodunk, a gyomrunk összerándul, beszűkül a figyelmünk. Ezek a fiziológiai változások a szimpatikus idegrendszer válasza a fenyegetésre. Vagyis a szorongás egy riasztási/ébrenléti állapot, ami a testünkben ragadt egy fel nem oldott traumából. A trauma átélésekor egy test-emléket készítünk, és minden esetben, amikor a szorongáshoz tartozó testi tünetek megjelennek visszakerülünk abba az életkorba, amikor a trauma történt.
Amikor pedig a jelenben belekerülünk egy számunkra stresszes helyzetbe, az amygdala - amely az érzelmi reakciók feldolgozásáért és raktározásáért felelős agyrész, így a félelmi válasz centruma is - az egész testet riasztja az életben maradás és önvédelem érdekében. Ez a szimpatikus válasz okozza a testben azokat a változásokat, amelyek eredeti céljuk szerint képessé tesznek minket a megküzdésre vagy a menekülésre. Ha azonban gyerekként egyedül maradtunk a nehéz érzelmekkel, a test ebben a fokozott állapotban marad, vagyis folyamatosan érzékenyen fog reagálni a környezetben fellelhető esetleges fenyegetésekre.
Káosz a fejünkben
Miért van az, hogy a szorongást mégis a leginkább a fejünkbe és gondolatainkban érezzük? Mivel ez a riasztási állapot tulajdonképpen nem a jelenünkre vonatkozik, hanem a múltunk egy traumatikus eseményéből maradt meg, így amikor elindulnak a testben a fiziológiai változások, az agyunk olyan gondolatokat kezd el gyártani, amivel lényegében igazolni tudja a testben végbe ment változásokat. Vagyis először érzékeli az agy a testben végbe ment változást és arra reagálva gondolatokat gyárt, hogy a testi érzetek és a gondolataink illeszkedjenek. Ezek lesznek az aggodalmak, félelmek, bizonytalanságok, amelyek a szorongás során megjelennek. Ugyanakkor a gondolatok nem okok, hanem csak tünetei és mellékterméke a szorongásnak, az ok maga a riasztási állapot. Ennek az automatikus folyamatnak a célja, hogy a régről eltárolt élményről és a hozzá tartozó fájdalmas érzésekről elvonja a figyelmünket és a fejünkbe menekülve más okokat adjon, inkább, mint hogy azzal a traumatikus tapasztalattal szembe kelljen nézni. Bár tudatunk jót akarva teszi ezt, valójában újra létrehozza az akkori traumatikus élményt, hiszen újra elszakadunk attól.
A szorongás üzenete
A szorongások eredete a szeparációs szorongásra vezethetők vissza. Arra az alap megélésre, hogy nem vagyunk elegek, szerethetők úgy ahogy és akik vagyunk, és nem tudunk kapcsolódni a számunkra fontos felnőttekhez. Amikor a szorongáshoz kapcsolódó testi változások megjelennek, automatikusan a fejünkbe menekülünk lényegében mi magunk is elszakadunk attól a lélekrészünktől, aki tárolja ezeket a fájdalmas emlékeket. Ez pedig a belső gyermekünk. Amikor a szorongás megjelenik a testünkben, akkor az a belső gyermek próbál hozzánk szólni, aki a fájdalmával egyedül maradt és aki kénytelen volt elnyelni azokat. Vagyis a szorongás a gyermeki énünk jelzése a figyelemért és kapcsolódásért. Ha elmenekülünk előle, a fejünkbe létrehozott aggodalmakhoz, azt az elszakadást, amit szüleinkkel éltünk meg, újraéljük önmagunk felé, és ezáltal újra megtörténik a szeparáció.
A szorongás üzenete az, hogy itt az ideje, hogy újrakapcsolódjunk önmagunkhoz, ahhoz a belső gyermekünkhöz aki egyedül maradt régen a fájdalmával és szüksége van rád, hogy megadd neki a figyelmet és érzéseit elfogadd.
Mi segíthet?
Az önmagunktól való elszakadás és a sebzett énünktől való menekülés egy évek óta tartó folyamat eredménye. Így az önmagunkhoz való visszakapcsolódáshoz is türelem és idő kell, hiszen azt újra kell tanulnunk és gyakorlást igényel. A fájdalom elkerülése természetes igényünk, de a gyógyulás éppen akkor fog elkezdődni, ha nem a menekülést és elszakadást választjuk, hanem elkezdünk a riasztási állapothoz odafordulni, vagyis megadjuk a belső gyermekünknek azt, amire régen szüksége lett volna.
Íme egy gyakorlat, ami segíthet a riasztási állapot és a szorongás oldásában, a gyógyulásban.
Amikor megjelennek a testi változások az első lépés, hogy megakadályozzuk, hogy a figyelmünk azonnal a gondolatok gyártásával legyen elfoglalva, helyett a testünk érzeteire tudjon fókuszálni. Ebben segíthet, hogy a következőt mondjuk magunknak: "Ki a fejemből, maradj a testemben". Ezzel tudatosítjuk, hogy a testünkben megjelent változásokra fogunk figyelni, és elvesszük az energiát a gondolatoktól (rágódás, túlgondolás, félelmek) és ott tartjuk, ahova tartozik.
A második lépés, hogy megkeressük a riasztási állapot központját. Lehet ez a mellkasunkban, a hasunkban, a nyakunknál, bárhol, ahol a legintenzívebben érezzük a feszültséget. Ha megtaláltuk, tegyük oda a kezünket. Ezzel kapcsolódunk ahhoz a területhez, amelyen keresztül a leginkább megjelenik a belső gyermek hangja.
Azután kezdjünk el egyenletesen, mély levegőt venni, belélegezzük, majd lassan kifújjuk. Ez segít abban, hogy egyrészt aktiváljuk az idegrendszerünknek azon részét, amely a nyugalmi állapot helyreállítását segíti, másrészt segíti a figyelmünket a jelenben, az itt-és-mostban tartani.
Ha megtaláltuk a területet, ahol legintenzívebben érezzük a szorongást, miután odatettük a kezünket a területre, következő lépés, hogy kezdjük el megfigyelni milyen ez az érzés. Milyen színű, formájú, nagyságú, mire hasonlít, hogyan hat ránk? Ezekkel a kérdésekkel folyamatosan körülhatároljuk, ezáltal megismerhetőbbé és kezelhetőbbé tesszük.
A következő lépésben keressünk a testünkben egy olyan területet, amit biztonságosnak, vagy legalább semlegesnek érzünk, és irányítsuk oda a figyelmünket. Ez lehet a talpunktól kezdve az arcunkon át bármilyen testrész, ahol felfedezzük a biztonság vagy semlegesség érzését. Itt időzzünk el egy kicsit, miközben folyamatosan mélyen és lassan lélegzünk. Ezzel képezzük a tudatalattink, hogy a fájdalom, amit érzünk nincs mindenhol és nem ez vagy te.
Ha itt elidőztünk, irányítsuk a figyelmünket vissza arra a területre, ahol éreztük a riasztást. A legfontosabb lépés, hogy ennek a területnek elkezdjünk szeretetet adni, megértést és együttérzést. Ekkor valójában a belső, sebzett gyermek énünknek adjuk meg azt, amire mindig is szüksége volt. Ez az ami hidat épít a belső gyermekünk és a felnőtt énünk között, és elősegíti az újrakapcsolódást önmagunkhoz.
Ezzel a gyakorlattal elsősorban a testünk érzeteire tanulunk meg elfogadással odafigyelni és ezeket szabályozni. Ha megtanuljuk a testünket szabályozni, az elménk és gondolataink követni fogják. A test sosem hazudik, az elme mindig fog. A szorongás gyökere, hogy a blokkolod magad felé a szeretetet.
Ha elkezded megadni magadnak a szeretetet akkor és ahol fáj, a belső gyermekednek már nem lesz szüksége a kiáltásra, hiszen eljött időd, hogy megtapasztald a kapcsolódást, szeretetet és elfogadást. Ez az ami gyógyít.
Comments