A lélek nehézségeit és elakadásait általában leginkább tudatos szinten próbáljuk megérteni. Összefüggéseket keresünk, megoldási terveket gyártunk és értelmezéseket adunk, ám ezek legtöbbször csupán a probléma felszínét érintik. Mi a hiányzó, ám transzformatív alkotóelem?
Tároló
Bármely élmény megélését kétféle módon fogjuk tárolni. Az esemény történéseiből egy emléket készítünk, amit később elő tudunk hívni. Az érzelmekről, amelyeket az esemény kiváltott pedig idegrendszeri szinten fog a testünk egy lenyomatot készíteni, amit aztán tudattalanul tárol.
"Mit nem szabadott éreznem?"
Amikor gyermekként az érzelmeink fájdalmasak voltak, vagy nem voltak megengedettek, a lelkünk védekezésképpen leválasztja azokat, sokszor a tudatos emlékezésből is kizárva. Ezzel őrizzük meg a biztonságérzetünket és a biztonságos világba vetett hitünket. Azonban ezek az érzelmek ott maradnak velünk, és tudat alatt formálják érzékelésünk a világról és önmagunkról.
A legfontosabb érzés, amit egész életünkben keresni fogunk, hogy szerethetőek és fontosak vagyunk. Ennek az érzésnek a megéléséért - aminek sokszor valójában csak az illúziója van meg - bármit képesek leszünk megtenni. Ehhez legtöbbször a saját valódi énünket, annak minden érzésével, gondolatával és tapasztalatival fogjuk elnyomni vagy átírni, abban a reményben, hogy akkor talán megkapjuk a feltétel nélküli elfogadást. Az elfogadás oltárán feláldozott érzések ugyanakkor zsigeri szinten velünk maradnak.
Amikor mások elfogadása és szeretete kerül előtérbe a saját érzéseinkkel szemben, akkor egy önmagunk ellen vívott harcot kezdünk meg, amiben legbelsőbb és legvalódibb önmagunk csak a vesztes oldalon állhat.
A test tünetei
A tudás forrása a valódi érzéseinkben rejlik, melyek összhangban vannak a tapasztalatainkkal. A tapasztalat őrzője pedig a test.
A testünk közvetett módon fogja jelezni mindazokat a megéléseket, melyek hatására le kell mondanunk a önazonosság megéléséről. Mivel a lelkünk sem akkor, sem a jelenben nem tudja tudatos szinten beengedni ezeket az igazságokat, a test elkezd tüneteket produkálni különböző formákban.
Ezek lehetnek autóimmun betegségek, krónikus fájdalmak, gyulladások vagy épp evészavar, depresszió és szorongás. Ezek mind a testünk kiáltása, hogy ellenálljon az eddigi elnyomásnak.
Az út
Ha egyszer megtanuljuk, hogy együtt éljünk az érzéseinkkel és ne küzdjünk ellenük, akkor már nem fenyegetésnek látjuk a testünk megnyilvánulásait, hanem olyan jeleknek, amelyek a történetünkre utalnak.
Amikor képessé válunk az érzelmeinket nem címkézni vagy a milyenségét (jó vagy rossz, jogos vagy jogtalan stb.) megítélni, hanem azt nézni, hogy mit próbálnak jelezni, akkor megérthetjük azt az alapvető kommunikációt, amit a testünk önmagunkkal folytat. Amikor a fejünkkel próbáljuk feloldani az érzéseket, akkor távolítjuk őket, és nem hagyjuk, hogy a fontos üzenet amit hordoz, eljusson hozzánk. Azok az érzések, amelyeket leginkább távolítunk vagy igyekszünk elnyomni, a legfontosabb jelzői a belső énünk állapotának.
A fájdalmas érzelmek valójában sosem ártanak nekünk, a kárt mindig azok elnyomása, figyelmen kívül hagyása vagy tagadása teszi.
Az érzelmeinket sose leszünk képesek megválasztani vagy megváltoztatni. Vagy együtt érzünk azokkal (vagyis önmagunkkal) és hagyjuk, hogy az áramlásuk elvezessen az igazsághoz, vagy ellenállunk és önmagunkat tagadjuk meg. A választás lehetősége a gyógyulás esélye.
Helyreállítani a bizalmat a testünkben, és ezáltal önmagunkban pedig az első lépés. A gyógyulás folyamatában fontos egy értő tanú támogatása, aki képes a feltörekvő igazságokat elfogadni és teret adni azoknak és képviselni önmagunk felé.
Comments