Egy nap felébredünk és valami enyhén ismerős tompaságot, idegenség érzést tapasztalunk, mindenki olyan távoli, még mi magunk is, hirtelen minden borús és szürke, olyan mintha egyszerre minden átélhető rossz érzelem ránk szakadt volna, de közben mégsem érzünk semmit. Majd megfogalmazzuk: ez az üresség érzése. Ismerős, hiszen időről-időre megéljük, bár általában nincs különösebb kiváltó oka. Azonban ismeretlen, mert nem tudjuk honnan és miért jött, vagy hogy meddig marad. Általában csakúgy elmúlik. Ebben a bejegyzésben az üresség érzését fogjuk megismerni, és kiderül mit is üzenhet nekünk ez a megélés.
Az üresség eredete
Az üresség érzése abból az alap megélésből eredeztethető, hogy gyerekként alap megélésünk az érzéseinkről az, hogy azoknak se tere, se validitása, se fontossága nincs. Az érzelmeink felfedezését és azok szabályozását elsőként édesanyánktól tanuljuk meg, hiszen ahogyan ő visszatükrözi azokat felénk ismerjük meg azok természetét és hogy mit üzennek számunkra, később pedig, hogy hogyan kezeljük azokat. Ha gyerekkorunktól arra voltunk kondicionálva, hogy a környezetünk - elsősorban édesanyánk, gondozóink - szükségletei és érzelmei fontosabban voltak a miénknél, vagy épp ezek a személyek nem képesek ezeknek az érzelmeknek a feldolgozásában, hiszen maguk sem tudják megélni ezeket, akkor hamar rákényszerülünk, hogy saját érzéseinket elrejtsük és elnyomjuk, vagyis egyfajta érzelmi kiüresedésre vagyunk kötelezve. Ezt gyorsan megtanuljuk, és hamar alkalmazkodunk ehhez a helyzethez. Mindezt a túlélés érdekében tesszük, hiszen ha saját érzelmeinket akarnánk kifejezni, akár érvényre juttatni, egyszerre élnénk meg azok elutasítását és ezáltal saját lényünk elutasítását is. Ezt a nehéz és fájdalmas érzést elkerülve, saját érzelmeinktől és szükségleteinktől elszakadunk, majd teljes mértékben ráhangolódunk környezetünk igényeire. Miközben ezt tesszük, valójában legfontosabb megéléseinket nyomjuk el, nem ismerve meg azok üzenetét. Az elnyomott érzelmek olyan érzések, melyek energiáit onnantól magunkban hordozzuk, de tudatosan már nem képes a felszínre törni.
Miért érezzük magunkat üresnek?
Amikor hirtelen ránk tör az üresség érzése, valójában azok a rég elnyomott megélések és érzelmek próbálnak felszínre törni, amelyeket korábban, gyerekként kénytelenek voltunk elnyomni. Azonban ezek olyan fájdalmas és intenzív megélések, amelyekkel jelenleg sem tudnánk mit kezdeni, hiszen elnyomásuk a védelmünket és túlélésünket szolgálták.
Ebben az állapotban még mindig az a védekező mechanizmus működik, amely egykor segített bennünket. Ebből kifolyólag az üresség érzése valamilyen fájdalmasabb, fel nem dolgozott érzelmet hivatott leplezni. Hiszen a jelenben is jobb és kevésbé fájó az üresség, a semmi érzete mint azoknak az elnyomott érzelmeknek a valósága és megélése. Ezek általában olyan érzelmek amelyeknek nagyon ritkán vagy soha nem adhattuk jelét, és családunkban nem volt elfogadott azok megélése. Ilyen lehet például a harag, a magány vagy a mély szomorúság.
Mit tehetünk az üresség ellen rövid és hosszútávon
Rövid távon
Természetes reakciónk, hogy próbálunk megszabadulni ettől az érzéstől mihamarabb, de ezzel tulajdonképpen ugyanazt tennénk, amit gyerekként kellett. Ezzel megint elvesztenék annak üzenetét és azt az elszakadást konstruálnánk újra magunktól, ami miatt időről-időre felbukkan az üresség. Bár félelmetes és fájdalmas lehet ezzel az érzéssel együtt maradni, az első lépés ennek felszámolására, ha el tudjuk fogadni ezt a megélést úgy ahogy van. A második lépés, ami segítségünkre lehet, ha megpróbáljuk megragadni azokat a testi érzeteket, majd érzelmeket, amik megjelennek, milyen gondolatok haladnak át bennünk, és mi az ami ilyenkor a legjobban hiányzik. Ezzel valójában elkezdjük újra felépíteni a kapcsolódást önmagunkhoz. Ezek leírásával, kifejezésével pedig az üresség szépen fokozatosan elveszti azt az erejét, amivel ilyenkor teljesen leválaszt minket a külvilágtól, de elsősorban önmagunkról. Az így megfogalmazott lényeges információk segítségével egyre közelebb juthatunk az elfedett érzelem vagy érzelmek megismeréséhez.
Hosszú távon
Sokszor nehéz ezekkel egyedül szembe nézni, és elismerni mi is az az érzelem vagy megélés amit az üresség oly hatékonyan rejtett el előlünk eddig. Nem ritka, hogy egyedül nem merünk ilyen mélyre nyúlni, és ez teljesen természetes. Ilyenkor érdemes egy olyan szakember támogatását kérni, aki nem csak ennek megfogalmazásában, de ezek megélésében és feldolgozásában is végig tud kísérni minket.
コメント