Sokan hallottuk már azt a belső hangot, hogy csak akkor leszünk elég jók és elfogadhatóak, esetleg szerethetők, ha "ezt és ezt és ezt" elérjük, megvalósítjuk vagy megcsináljuk. Ez a felfogás már gyermekkortól meghatározhatja a gondolkodásmódunkat; és azt is, hogyan határozzuk meg önmagunkat. Ennek következtében sokszor olyan értékek kerülnek előtérbe, amelyek nem a saját valódi énünkből fakadnak, hanem sokkal inkább különböző elvárásoknak való megfelelési szándékok táplálják. De vajon kell-e hallgatnunk erre a hangra és van-e rá mód, hogy ezt a hangot elnémítsuk és szeressük magunkat úgy, ahogy vagyunk?
Hogyan születik ez a hang?
Bizonyos dolgok esetében valójában természetes, hogy feltételekhez van kötve. Például csak akkor kap a gyerek cukorkát, ha előtte evett valamennyi rendes, tápláló ételt is. De például az esti mese, vagyis a szülővel töltött minőségi idő feltételhez kötése már más kategória. Már csecsemőként érzékenyen ráhangolódunk azokra a jelzésekre és visszajelzésekre, amelyek azt kódolják mikor kapunk figyelmet, törődést. Csecsemőkortól a legfontosabb szükségletünk, hogy megéljük a közelséget és kapcsolódást édesanyánkkal. Azonban ha édesanyánk soha nem élte át ezt a figyelmet és kötődést, akkor amikor saját szükségleteinket juttatjuk kifejezésre, nem képes azokat felismerni, csupán saját igényeit és szükségleteit lesz képes érzékelni. Ez pedig a következő: Viselkedj úgy, hogy az számomra azt üzenje, én jó vagyok és szerethető.
Ha kezdetektől azt éljük meg, hogy bizonyos feltételeket kell betöltenünk ahhoz, hogy megkapjuk a kapcsolódás és szeretet élményét, akkor hamar megtanuljuk, hogy ezekhez igazítsuk viselkedésünket. Az elvárásoknak való megfelelés pedig kifizetődő, hiszen legjelentősebb szükségletünket elégítik ki cserébe (még ha csak részben is). Ha azonban nem felelünk meg a feltételeknek legtöbbször elutasítást tapasztalunk. Ebben a tanulási folyamatban előrehaladva pedig az történik, hogy ez a korábban külső hang belsővé válik, és egy idő után automatikusan jelenik meg a gondolatainkban. Ezek segítségével tudunk úgy viselkedni, hogy folyamatos pozitív visszacsatolást és megerősítést kapjunk. Mivel ez egy kifizetődőnek tűnő magatartásforma, és kizárólag abban az esetben éltük át az elfogadást és kapcsolódást, ha ezek mentén viselkedtünk, így ez válik viselkedésünk alapjává és a magunkkal kapcsolatos gondolkodás mércéjévé.
Feltételek hálójában
Célok vagy feltételek?
Kényszer vagy motiváció?
Ezek az elvárások legtöbbször nincsenek nyíltan kommunikálva, így nehéz felismerni, hogy forrásuk honnan eredeztethető. Szubjektív megélés alapján sokszor csak annyit tudunk megfogalmazni, hogy nagyon erősen (néha talán nyomasztóan) ösztönzöttek és céltudatosak vagyunk. Mai kultúránkat erősen áthatja a materiális javak felhalmozása, az elvárásoknak megfelelő megjelenés, a teljesítményorientáltság, és az a megközelítés, miszerint az ember legfőbb értéke a felmutatható sikereiből táplálkozik. Vagyis értékünk bizonyos feltételekhez kötött. A tanulási folyamat eredménye - mivel a legfontosabb szükségletünket, a feltétel nélküli szeretetet sose élhettük át - hogy a már meglévő feltételekhez még mi magunk is elkezdünk további feltételeket állítani, annak a reményében, hogy az azoknak való megfelelés és a célok elérése esetleg elhozzák azt a vágyott érzést, amit egész életünkben próbálunk pótolni. Ebből adódóan az életünk minden területére olyan követelményeket fogunk felhalmozni, amelyeket bár nélkülözhetetlen céloknak fogunk gondolni, valójában saját énünk elnyomásához vezet.
Célokról akkor beszélhetünk, ha azok olyan események/eredmények, amelyek elérésével életpályánkon előrébb tudunk jutni és folytonos örömöt okoz, de önmagunk értéke és szerethetősége nem függ ettől.
Feltételekről pedig akkor, ha olyan események/eredmények elérését határozzuk meg, amelyek nélkül nem tudjuk magunkat elégnek, jónak vagy szerethetőnek látni. Ezek elengedhetetlen részei annak, hogy úgy érezzük, a környezetünk is elfogadhatónak és értékesnek tart. A feltétel betöltése csak rövid ideig okoz elégedettséget, utána hamar ürességet érezhetünk.
A motiváció egy olyan energia, amely egyfajta hajtóerőként képessé tesz a szabad cselekvésre. Hatására érzelmileg feltöltődünk.
A kényszer egy olyan folyamatos nyomás, amely rugalmatlanul késztet bennünket a cselekvés megvalósítására. Hatására érzelmileg kimerülünk.
Elszakadás önmagunktól
Ahogyan próbálunk megfelelni a szülőnek, valójában saját magunkról kell lemondani. Az elutasítás elkerülése érdekében elnyomjuk saját szükségleteinket és azok kifejezését, vagyis háttérbe szorítjuk önmagunk őszinte megélését. Saját testünk és lelkünk jelzéseit már nem tudjuk érzékelni, hiszen a fejünket elárasztó gondolatok mind arról szólnak, hogy mi hiányzik még ahhoz, hogy szerethetőek legyünk. Ahogyan próbáljuk elnyomni ezt a belső ürességet, egyre több célnak álcázott feltételt állítunk fel a fejünkben. Minél több elvárást és feltételt teljesítettünk, annál inkább ismerjük fel annak a valóságát, hogy a hiány és üresség nem szűnik meg. Hiába felelünk meg a szülők rólunk írt álmainak és terveinek, hiába vagyunk mi a legjobb tanuló, sportoló, munkavállaló, legjobb férj, feleség, barátnő, barát...mégse tudjuk kik vagyunk, csupán a mások által alkotott definíciók mentén tudjuk magunkat meghatározni.
Hogyan halkítsuk majd szüntessük meg a kényszer hangját?
Ha magunkra ismertünk a kényszer és feltételek világában, legfontosabb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni és szeretni önmagunkat úgy ahogy vagyunk. Valójában ez a legnehezebb feladat, és ezt egy életen át tanuljuk. De ez persze nem egyenlő azzal, hogy utána ne lennénk motiváltak a fejlődésre és különböző célok elérésére. Ha megértjük honnan jön ez a megfelelési vágy, és engedjük, hogy a kapcsolódás és elfogadás hiányának fájdalmát megéljük, képesek leszünk ezeket a gondolatokat felismerni és kritikusan fogadni.
Néhány lépés a hang megszüntetésére:
1. Gondoljuk át céljainkat és azok természetét.
Kit szolgálnak ezek a célok? Ezek számunkra okoznak tényleges örömöt vagy inkább szüleink, környezetünk boldoggá tételét szolgálja? Mi motiválja ezeket a célokat? Az elfogadás vágya vagy önmagunk kifejezése és megvalósítása? Motiválttá tesznek minket vagy inkább teherként és kényszerként éljük meg? Írjuk fel, ezekből melyek célok (amik minket szolgálnak) és mik feltételek (amelyek a megfeleléskényszerünket táplálják).
2. Ismerjük fel ezeket az automatikus gondolatokat, és figyeljük meg ezt a belső hangot.
Fontos ismertető jele ennek a hangnak, hogy akkor a legerősebb, ha hibázunk, elakadunk, vagy valamilyen kudarcot élünk meg. Milyen érzéseket kelt bennünk ez a hang?
Sokszor annyira a gondolatainkba ágyazódnak ezek az elvárások, hogy észre se vesszük amikor ez a kritikus hang lép működésbe. Ha egy hiba, kudarc után elkezdjük magunkat úgy érezni, hogy nem vagyunk szerethetőek és érdemesek az elfogadásra, valószínűleg már ezt a hangot futtatjuk a lelkünkben. Próbáljuk meg leírni, és megtalálni azokat a kulcs mondatokat, amit ez a belső hang üzen nekünk. Ha ezeket megtaláltuk, képesek leszünk egyre inkább felismerni és tudatosítani. Ezáltal egyre inkább kritikusan tudjuk ezeket kezelni, idővel pedig felül írni.
3. Kapcsolódás valódi énünkhöz.
Ez egy tanulási folyamat. Az önmagunkhoz való kapcsolódás azzal kezdődik, hogy felismerjük saját szükségleteinket. Sokszor a legalapabbakkal kell kezdeni. Fáradság, éhség, szomjúság, fájdalom. Ha ezekre elkezdünk figyelni, és megadjuk a teret ezek betöltésére, utána tudunk fokozatosan ráhangolódni lelki igényeinkre. Ha sokáig voltunk elszakadva valódi énünktől, úgy érezhetjük, mi magunk se tudjuk kik vagyunk, mit akarunk. Azonban ha megtanulunk figyelni testünk jelzéseire, az idővel odavezet minket önmagunkhoz. Hiszen testünk a lelki szükségleteinket is megmutatja. (Gondoljunk csak az izgulás vagy szorongás esetében, egész testünk, izomtónusunk egy feszültebb állapotban van, és sokszor legerősebben a gyomor tájékán jelentkezik.) Figyeljük meg a testünk hogyan reagál egy egy szituációban, mit üzen nekünk a légzésünk, a pulzusunk, az izomtónusunk, tartásunk. Ezután próbáljuk meg felismerni a megjelenő érzéseket. Így lépésről lépésre megtanuljuk figyelmünket önmagunk felé irányítani. Ezáltal pedig megérzéseink és érzéseink is meg tudnak jelenni, azok pedig már belső énünk kifejeződései.
5. A negatív érzelmek megélése.
Nehéz és fájdalmas szembe nézni azzal a valósággal, hogy részben vagy egyáltalán nem éltük meg feltétel nélkül a szeretetet és elfogadást. Az ehhez kapcsolódó érzések megélése a legnagyobb gát oldásához vezet. Ezt nehéz a felszínre engedni, de elengedhetetlen. Ennek feldolgozásában érdemes lehet egy segítő szakember segítségét kérni, aki végig tud minket vezetni ennek a gyászfolyamatán, miközben segíti az önmagunkhoz való ragaszkodást és önmagunk elfogadását ezekkel az érzelmekkel is.
Az önszeretet és önelfogadás útján
Ha eljutunk oda, hogy nem nyomjuk el szükségleteinket, egyre érzékenyebbé válunk érzéseinkre és belső megéléseinkre is. Ha ezeket a tapasztalásokat feltétel és kritika nélkül fogadjuk, megértjük mit üzen legbelsőbb énünk. Ezek segítségével pedig visszatalálunk önmagunkhoz. Amikor mi magunk megadjuk magunknak a feltétel nélküli szeretetet, az megerősíti belső énünket, és egyre magabiztosabban tudjuk magunkat kifejezni, és önazonos céljainkat is megfogalmazni és megvalósítani.
Comentarios